KÖSZÖNET! :)

Tisztelt Cím!

Szeretnénk megköszönni a Róbert Kórház kollégáinak közreműködését Zora nevű gyermekünk 2018.02.01-ei születése kapcsán.

A kórházukban feleségem 2018.02.01. és 2018.02.04. nap közötti időszakban tartózkodott, mely során a kórház felszereltségével, ellátásával, a dolgozók hozzáállásával, segítőkészségével végig meg voltunk elégedve.

Külön kiemelném Dr. Kassai Enikőt, aki előre, valamint a kórházban tartózkodás alatt is teljes körűen tájékoztatta feleségemet a szülés menetéről, lefolyásáról, valamint szakmailag nagyon felkészült volt, és az egész szülési folyamat során jelen volt, abban aktívan, odaadóan részt vett.

A doktornő végig kedves volt, és odafigyelő, ami abban is megnyilvánult, hogy a szülést követően több alkalommal meglátogatta az osztályon a feleségemet, érdeklődött az ő, illetve gyermekünk állapotáról.

A szülést követően az osztályon dolgozók is nagyon kedvesek és barátságosak voltak velünk, feleségem szinte otthoni légkörben, és körülmények között tölthette azt a 4 napot kórházukban.

Mégegyszer nagyon köszönjük az odaadásukat, és külön köszönjük Dr. Kassai Enikő munkáját, figyelmét, szeretnénk a jövőben születendő gyermekeinket is a doktornő közreműködésével a Róbert Kórházban világra hozni!

 

Üdvözlettel:

Hálás szülők

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.